Fűszeres uborkaszeletek recept

Recept elkészítése:

Fűszeres uborkaszeletek recept

Elkészítés:

      Kemény húsú, kisebb salátauborkából vegyünk 2 kg-ot. Alaposan mossuk, keféljük le, öblítsük át, és darabjait vágjuk fel hosszában nyolc szeletre. Vegyünk 50 dkg apró vöröshagymát, tisztítsuk meg, és mosás után vágjuk ketté. Készítsünk hozzá kis csomó, száráról letépett, megmosott kaporlevelet. Ez az egész négy üvegben jól elhelyezhető lesz. Az üvegek aljára tegyünk először az egyformán elosztott kaporból, hintsünk rá kevés, csíkokra vágott gyömbért és 8-10 szem mustármagot. Ezután rakjuk az üvegekbe hosszában a feldarabolt uborkát. Készítsünk 1/2 borecetből vagy fűszeres ecetből, 1 liter vízből 3 dkg sóval és 25 dkg cukorral felöntő levet. Ezt kevergetéssel addig melegítsük, amíg a cukor teljesen feloldódik. Ekkor öntsük rá az üvegekbe rakott uborkára, légtelenítsük, zárjuk vagy patenttetővel és gumigyűrűvel, vagy csavaros tetővel. Süllyesszük 3/4 részükig előmelegített vízfürdőbe, és 90 fok hőmérsékleten, lassú forralással 60 percig csírátlanítsuk.

vissza a főoldalra

Receptek kategória: