Kínai sertéscsíkok recept

Recept elkészítése:

Kínai sertéscsíkok recept

Hozzávalók:
1 evőkanál kínai szója (folyékony),
1 teáskanál őrölt gyömbér,
1 teáskanál őrölt bors.
40 dkg sertéshús,
2 közepes fej vöröshagyma,
1 piros, 1 sárga és 1 zöld színű paprika,
1 teáskanál szezámmag-olaj (étolajjal is helyettesíthető),
1 db tyúkhúsleveskocka 2.5 dl vízzel felfőzve (furcsán hangzik, de összejönnek az ízek),
3 evőkanál hoisin- vagy chiliszósz,
1 evőkanál rizsliszt (lehet rendes liszt is).

Elkészítés:

      A szóját, a gyömbért és a borsot összekeverjük egy tálban és hozzátesszük a csíkokra vágott húst. Jól összekeverjük, és 15 percre a hűtőbe tesszük. Közben felaprítjuk a hagymákat és félbevágva, kicsumázva felszeleteljük a paprikákat. A wok edényben felforrósítjuk (villanytűzhelyen max 3 -as fokozaton), a zsiradékot és beledobjuk a hagymát és a paprikaszeleteket. Állandóan forgatva 5 percig sütjük az egészet, és ezután hozzátesszük, a kicsöpögtetett húst. Fedő alatt tovább sütjük a keveréket, amíg a hús át nem sül. Eközben összekeverjük a tyúkhúsleves-lét a liszttel és a szósszal, majd hozzáöntjük a többihez. Ahogy egy picit is besűrűsödött már kész és azonnal tálaljuk főtt rizzsel. (Az egész kb 1/2 óráig tart, hiszen a rizst előre is feltehetjük főni.)

Ha nincs kedvünk rizst főzni, kenyérrel is finom, és jót lehet tunkolni a szaftjából. :)

vissza a főoldalra

Receptek kategória: