Joghurttorta gyümölccsel recept

Recept elkészítése:

Joghurttorta gyümölccsel recept

Hozzávalók:
1 kerek, sárga piskótalap,
3 pohár (6 dl) tetszés szerinti, ízesített gyümölcsjoghurt,
2 dl tejszín,
fél dl tej,
1 evőkanál zselatinpor,
a joghurtnak megfelelő gyümölcs és ízlés szerint cukor,
kevés gyümölcsszörp.

Elkészítés:

A krémhez a zselatint kis lábosba szórom és ráöntöm a tejet. Hagyom kicsit ázni, majd állandó keverés közben folyósra melegítem. Közben a gyümölcsjoghurtot tálba öntöm, habverővel kicsit felkeverem, majd beleforgatom a közben kemény habbá vert tejszínt (ha szükséges, előzőleg kevés cukorral édesítem), és a zselatinnal az egészet összekeverem. A hűtőszekrénybe teszem, hogy a joghurtkrém kezdjen megszilárdulni. Közben a piskótalapot keresztben úgy vágom ketté, hogy az alsó lap kétszer olyan vastag legyen, mint a felső. A felső, vékony lapot apróra összevágom, és a krémhez keverem. A vastag piskótalap köré készítek egy alufólia-peremet, majd a joghurtkrémet rákenem a tésztára. A közben megmosott, kimagozott és feldarabolt gyümölccsel szépen feldíszítem a torta tetejét, illetve a gyümölcsdarabokat belenyomkodom a krémbe. Jól lehűtve, csak másnap kínálom, cikkekre vágva, a szokásos módon. (Lehet őszibarack-, eper-, málna- és ribizli-joghurtból készíteni) Tálaláskor a joghurtnak megfelelő gyümölcsszörpöt csurgatok a tetejére.

vissza a főoldalra

Receptek kategória: