Csirkemájas piláf recept

Recept elkészítése:

Csirkemájas piláf recept

Hozzávalók:
50 dkg rizs,
8 dl tyúkhúsleves,
20 dkg olaj vagy vaj,
1 hagyma,
1 paradicsom vagy 1 kanál paradicsompüré,
2-3 csirkemáj,
4 evőkanál koriander,
2 evőkanál fenyőmag,
só, esetleg kevés cukor.

Elkészítés:

      A rizst a piláfhoz szokásos módon elkészítjük. Kevés olajban vagy vajban a májdarabokat megsütjük. Ellentétben a hússal, a máj sütését célszerű nem forró zsiradékban kezdeni, mert akkor kívül kérges, belül nyers marad. Az átsült májakat félretesszük. A hagymát a fenyőmaggal együtt pároljuk, míg enyhén barnást szint kapnak. Leöntjük tyúkhúslevessel és ízlés szerint esetleg felforraljuk. A lecsepegtetett rizst a korianderrel, sóval, kevés cukorral a lehámozott és feldarabolt paradicsommal vagy paradicsompürével összekeverjük, és a levesbe tesszük. Lefedjük és kis lángon tovább főzzük, egészen addig, amíg a rizs a folyadékot felszívta. Egészen kis lángon a májdarabokat hozzáadjuk, óvatosan megkeverjük, levesszük a tűzről, az edényre itatóspapírt, vagy papírszalvétát teszünk, majd erre helyezzük el a fedőt és hozzávetőlegesen fél órát gőzölődni hagyjuk.

Elkészítés ideje: 55perc

vissza a főoldalra

Receptek kategória: