Sonkás táska recept

files/images/sonka/sonka.jpg
Hozzávalók

1 doboz mirelit leveles vajas tészta,
25 dkg főtt sonka vagy tarja,
kevés liszt,
1-2 evőkanál tejföl,
2 tojás,
ízlés szerint törött bors és só.

Recept elkészítése:

A sonkát nagy lyukú darálón ledaráljuk, és a tejföllel, kevés sóval és borssal összekeverjük. A felengedett tésztát lisztezett deszkára rakjuk, és vékonyra kinyújtjuk. A tojásokat habosra felverjük. A tésztát bekenjük a tojással, majd az egyik felét egyenletesen beszórjuk a sonkakrémmel. A tészta másik felét ráhajtjuk, és kissé rá is nyomkodjuk. Lisztbe mártott derelyemetszővel 3x5 cm-es kis négyszögeket, azaz táskákat vágunk belőle. A felvert tojással mindegyiknek bekenjük a tetejét. Ügyeljünk arra, hogy csak a teteje legyen tojásos, különben a tészta nem fog szépen felemelkedni. Sütőlemezre rakjuk, nem túl közel egymás mellé, és az előmelegített forró sütőbe tolva, 5 percig erős lángon, majd 10-12 percig közepes lángon megsütjük. Az első 10 percben nem szabad a sütőt kinyitni! Frissen tálaljuk. Ünnep előtt jó előre megsüthetjük, csak át kell melegíteni közvetlenül tálalás előtt a sütőben. Ha a melegítés folyamán a sütőlemezre alufóliát borítunk, a tészta nem fog kiszáradni.

Receptek kategória: