Cukkinis palacsinta recept

Recept elkészítése:

 Cukkinis palacsinta recept

Hozzávalók:
1 cukkini,
2 teáskanál só,
2 deci tejföl,
1 evőkanál dijoni mustár,
1 csokor újhagyma,
1 marék petrezselyem,
3 deka liszt,
frissen őrölt bors,
2 evőkanál olaj.

Elkészítés:

      Először a megmosott cukkini végeit levágom, megreszelem, és összekeverem egy kis sóval. Aztán szűrőbe teszem, és hagyom, hogy 20 perc alatt alaposan kicsöpögje magát.
      Addig összeállítom a krémet. Ehhez elkeverem a tejfölt a mustárral, majd apróra vágom az újhagymát és a petrezselymet, és beleszórom őket a tejfölbe.
Amikor a cukkini kicsöpögte magát, akkor kézzel is kinyomkodom, és ráteszem papírtörlőre, majd erre ráfektetek egy másik réteg papírtörlőt és felitatom a maradék nedvességet, mert az a lényeg, hogy jó száraz legyen a cukkini, amit aztán beleteszek egy tálba. Hozzáadok 1 teáskanál sót, belekeverem a lisztet, és tekerek rá egy kis borsot is.
      Ezután 2 tojásfehérjét habbá verek, és összekeverem a cukkinivel.
Jöhet a sütés: egy serpenyőben felforrósitok 2 evőkanálnyi olajat, majd ebbe adagolom evőkanállal a cukkinis palacsintákat úgy, hogy közben kicsit a kanál hátával ellapogatom őket. Mindössze másfél perc kell nekik oldalanként ahhoz, hogy ropogósra piruljanak, és miután kiszedtem őket egy papírtörlővel borított tányérra, rájuk kanalazom a tejfölös krémet.

Elkészítés ideje: 2 óra

Receptek kategória: