Vajpuha marhaszelet recept

Recept elkészítése:

Vajpuha marhaszelet recept

Hozzávalók:
50 dkg marhafartő (de más részéből is jó),
3 tojás,
3 ek. olaj,
10-12 dkg zsemlemorzsa,
2 dl tejföl,
1 teáskanál liszt,
2 gerezd fokhagyma,
1 mokkáskanál őrölt feketebors,
só.

Elkészítés:

      A húst 8 szeletre vágjuk, és húsvágó deszkára helyezzük. Bőven meghintjük zsemlemorzsával, majd a morzsát húskalapáccsal beleverjük. A másik oldalával ugyanezt csináljuk. Addig mártogatjuk a morzsába, és verjük bele, amíg egybefüggő réteget nem képez a húson. Kuktafazekat teszünk a tűzre, beleöntjük az olajat. Amíg forrósodik felverjük a tojásokat, beleszórjuk a borsot, 1 teáskanálnyi sót. A morzsás hússzeleteket egyenként megmártjuk a fűszeres tojásban és a forró olajon mindkét oldalukat hirtelen, erős lángon átsütjük, félre tesszük. Ha minden hússzeletet elősütöttük, a kuktába az összeset visszatesszük, hozzáadjuk a szétnyomott fokhagymát, ráöntünk 2 pohár vizet és a megmaradt tojást belecsorgatjuk. A kuktát lezárjuk és a jelzéstől számított 25 percig kis lángon pároljuk. Ezután tejfölt a liszttel simára keverjük. A puha hússzeleteket kiszedjük a mártásból, amit besűrítünk a lisztes tejföllel, végül visszatesszük bele a húst. Még egyszer összeforraljuk. Galuskával, makarónival vagy zsemlegombóccal tálaljuk. Ha nincs kukta, akkor a párolási idő kb. 1 óra, de akkor figyelni kell arra, nehogy az alja leégjen, és a folyadékot is pótolni kell időnként.

Elkészítés ideje: 100perc

Receptek kategória: