Cikória halfilével recept

Recept elkészítése:

Cikória halfilével recept

Hozzávalók:
80 dkg cikória,
60 dkg halfilé (tonhal, tőkehal vagy lazac),
2 fej vöröshagyma,
2 evőkanál napraforgóolaj,
1,2 dl tejszín,
1 l víz,
1 evőkanál citromlé,
1 babérlevél,
2 szem fehér bors,
só és törött bors,
2 teáskanál currypor,
1 evőkanál petrezselyem.

Elkészítés:

      A halat mossuk meg. 1 liter vízbe tegyünk 1 teáskanál sót, a citromlevet, babérlevelet, a szemes borsot, és forraljuk fel. A halat tegyük a forrásban levő vízbe, és az újraforrástól számított 8 percig forraljuk gyenge tűzön. A cikóriát külső keserű leveleitől tisztítsuk meg, torzsáját vágjuk ki. A leveleket mossuk meg, és szárítsuk meg, majd vágjuk 3 cm-es csíkokra. A hagymákat is vágjuk apróra.
A halat vegyük ki a főzőléből, és vágjuk 4 cm-es darabokra. A főzőléből tegyünk félre 1,5 dl-t. Forrósítsuk fel az olajat, pároljuk rajta üvegesre a hagymát, majd adjuk hozzá a cikóriát, és süssük világosbarnára. Öntsük rá a hallevet, és fedő alatt pároljuk mérsékelt lángon nyolc percig.
Keverjük el a tejszínben a curryt, és keverjük a zöldséghez, sózzuk, borsozzuk. Adjuk hozzá a halat is, és tálaljuk lefedve forrón, de ne forraljuk tovább.
Tálalás előtt hintsük meg petrezselyemmel.

vissza a főoldalra

Receptek kategória: