Erdélyi juhtúrós rakott burgonya recept

Recept elkészítése:

Erdélyi juhtúrós rakott burgonya recept

Hozzávalók:
1 kg burgonya,
3 nagy fej vöröshagyma,
20 dkg jó csípős juhtúró,
4 dl tejföl,
1 teáskanál szárított tárkony (vagy 1 csokor friss tárkonylevél),
1 teáskanál só,
1 mokkáskanál törött fehérbors,
10 dkg kolozsvári,
füstölt szalonna,
1 evőkanál olaj a tepsi kenéséhez.

Elkészítés:

      A burgonyát megmosom, héjában megfőzöm, és még melegen meghámozva karikákra vágom. Egy tepsit az olajjal kikenek és beleterítek egy réteg főtt burgonyakarikát. Megsózom és félreteszem. A megtisztított vöröshagymát felkarikázom, a füstölt szalonnát nagyon apróra vágom, zsírját kiolvasztom, és a hagymakarikákat fedő alatt üvegesre fonnyasztom rajta. A tepsibe rakott burgonyakarikákat meghintem a hagymával, majd rámorzsolom a juhtúró felét. Rálocsolom a megmosott és apróra vágott tárkonnyal, sóval, borssal ízesített tejföl egy részét, ezután a rétegezést újra kezdem egészen addig folytatva, amíg csak tart a hozzávalókból. A tetejére kevés fűszeres öntetnek kell kerülnie. A tepsit letakarva az előmelegített forró sütőbe teszem és legalább egy órán keresztül, majdnem közepes lángon párolom az ételt. Rendkívül jóízű, bár nem éppen fogyókúrás!

Elkészítési ideje: kb. 120 perc.

vissza a főoldalra

Receptek kategória: