Sertéssült sóágyon recept

files/images/karfiol/karfiol.jpg
Hozzávalók

1 kg sertéslapocka,
1 kis fej (60 dkg) karfiol,
25 dkg sárgarépa,
20 dkg zöld hüvelyű bab,
1 fej vöröshagyma,
2 dl tejszín,
2,5 dl zöldségerőleves (kockából),
2 evőkanál rétesliszt,
2 evőkanál vaj vagy margarin,
2 evőkanál mustár,
1 csokor petrezselyemzöld,
2 kg só,
fehér bors,
durvára őrölt bors.

Hány személyre
4
Recept elkészítése:

A lapockát megmossuk, megtöröljük, majd kevés sóval és durvára őrölt borssal bedörzsöljük. A maradék sót tepsiben szétterítjük. Ráfektetjük a húst, és előmelegített sütőbe toljuk. 175 fokon (gáztűzhelynél 3-as fokozaton) kb. 1 ½ órát sütjük. Közben a karfiolt megtisztítjuk, rózsáira szedjük, és a megtisztított, megmosott, felszeletelt sárgarépával meg a széttördelt zöldbabbal együtt sós vízben, kb. 15 percig főzzük. A megforrósított zsiradékon üvegesre pároljuk a megtisztított, kockákra vágott hagymát. Meghintjük a liszttel, és 1 percig pirítjuk. Felöntjük a levessel és a tejszínnel, majd kis lángon, állandó keverés mellett kb. 10 percig főzzük. Sózzuk, borsozzuk, és belekeverjük a mustárt. Apróra vágott petrezselyemzölddel ízesítjük. A lecsöpögtetett zöldségeket, a tejszínes mártásba keverjük. A sült húst kiemeljük a sóágyból, felszeleteljük, és a mártásos zöldségekkel körítjük.

Elkészítési idő: kb. 2 óra

Receptek kategória: