Karfiolleves 3. recept

files/images/karfiol/karfiol.jpg
Recept elkészítése:

40 dg friss, fehér karfiolt zöldjétől megszabadítva szedjünk szét rózsáira, folyóvízben mossuk meg, és vágjuk kisebb darabokra. A torzsáját vastagon hámozzuk meg, és felszeletelve azt is adjuk hozzá. Szórjunk rá 2 dg (1 evőkanál) előzőleg megmosott rizst, és egy zománcozott edényben 1 evőkanál étolajon dinszteljük pár percig. Utána öntsünk rá 1,2 liter vizet, tegyünk bele 1 mokkáskanál sót, és fedő alatt főzzük kb. 15 percig, amíg a karfiol megpuhul. Ekkor 1 evőkanál liszthez adjunk annyi olajat, amennyit felvesz, és élénk tűzön habzásig hevítve készítsünk belőle rántást. Szórjunk bele egy kis csokor apróra vágott petrezselymet, majd a tűzről levéve tegyünk hozzá fél mokkáskanál fűszerpaprikát. Hagyjuk langyosra hűlni, majd állandó kevergetés mellett engedjük fel annyi hideg vízzel, hogy tejszín sűrűségű legyen. Ezután rántsuk be vele a levest, szórjunk rá 1 mokkáskanál Vegetát, és forraljuk még kb. 5 percig. Melegen tálaljuk. Hűtőszekrényben tároljuk. Ha másnapra besűrűsödne, öntsünk hozzá egy kis vizet, és forraljuk fel. Sokan tejfölösen szeretik ezt a levest. Ebben az esetben tálalás előtt forraljunk bele 0,5 dl, előzőleg simára kevert tejfölt. A leves sózásánál vegyük figyelembe, hogy a Vegeta és más ételízesítők eltérő mennyiségű sót tartalmaznak. Ezen a módon nem csak karfiolból, hanem 30 dg brokkoliból is ízletes levest készíthetünk. Nyáron még finomabbá tehetjük mindkét levest, ha belefőzünk 1 zöldpaprikát, és 1 kisebb paradicsomot is. Télen kevés paprikakrémmel és paradicsompürével pótolhatjuk a nyári zamatokat. A természetes ízek kedvelői a Vegetát el is hagyhatják.

Receptek kategória: