Káposztás omlett

Káposztás omlett
Hozzávalók:

10 db friss tojás,
25 dkg kolozsvári szalonna,
frissen őrölt feketebors, só,
50 dkg friss, fejes édeskáposzta,
2-3 közepes fej, vöröshagyma,
2 evőkanálnyi finomliszt.

Elkészítés:

A káposztáról a fedőleveleket eltávolítjuk, a torzsával együtt, majd a káposztás tésztához hasonlóan felaprózzuk a káposztát, egy nagyobb edénybe tesszük és besózzuk, majd átkeverjük letakarjuk, és addig míg a másik összetevőket előkészítjük, a són pihenni hagyjuk. A vöröshagymákat megpucoljuk, majd lereszeljük, a szalonnát nagyon apróra - a káposztához hasonlóan - szintén felkockázzuk. A szalonnát ekkor egy nagyobb edénybe - serpenyőbe - takaréklángon a zsírjából kiolvasszuk, majd erre a zsírra tesszük rá a sóból kinyomkodott káposztát, ízlés szerint utána sózzuk és a frissen őrölt borssal fűszerezzük. Alátesszük a reszelt vöröshagymát, és lefedve, puhára pároljuk, annyira, hogy a leve elpárologjon. A tojásokat - időközben - egy tálba ütjük, hozzáadjuk a lisztet és teljesen csomómentesre elkeverjük, habosra felverjük, ízlés szerint sózhatjuk, majd a káposztára öntjük. Felügyelet mellett átsütjük, majd forrón, friss kenyérrel tálaljuk.

The Mountain - 3D pólók