Szójás lecsó egészségesen recept

file/images/egeszseg/egeszseg.jpg
Recept elkészítése:

Előzőleg 5 dg szójakockából készítsünk tepertőt a fentiek szerint, azzal a különbséggel, hogy pirítás előtt az áztatott szójakockát vágjuk három–négyfelé. Utána 1 közepes fej vöröshagymát aprítsunk fel, és egy nagyobb méretű, vastag falú lábasban 1,3 dl étolajon dinszteljük üvegesre. 1,2 kg vékony héjú zöldpaprikát folyó vízben mossunk meg, vágjuk fel kb. 0,5–1 cm vastag karikákra, illetve 1 cm széles szeletekre, és adjuk a hagymához, majd fedő alatt pároljuk puhára. Aki szereti, tehet bele 1–2 db csípős paprikát vagy 1 cseresznyepaprikát (chili paprikát) is, illetve fűszerezze őrölt csípős paprikával. Amikor a zöldpaprika kezd összeesni, mossunk meg 40 dg lédús paradicsomot, és adjuk hozzá négyfelé vágva. Keverjünk bele 1 kávéskanál fűszerpaprikát, 1 púpozott mokkáskanál sót, és fedő nélkül gyakran megkeverve főzzük tovább. A pikáns ízek kedvelői 1 gerezd áttört fokhagymát, vagy kevés apróra vágott friss bazsalikomot, rozmaringot, illetve kakukkfüvet is tehetnek hozzá. Ha minden nedvessége elpárolgott, süssük le zsírjára, és keverjük bele a szójatepertőt.

A lecsót élénk tűzön addig kell sütni, amíg nem érződik a sült paprika illata, különben vízízű lesz. Arra azonban ügyeljünk, hogy ne süssük túl, mert akkor elmegy az íze, és csípős paprika használata esetén az ereje is. Sokan nem kedvelik az összepödörödött paradicsomhéjat, ezért nem sütik le zsírjára a lecsót. Ebben az esetben a paprika párolását fedő nélkül, közepes lángon végezzük, mert kisebb mértékben ugyan, de a lassú sütés alatt is kialakul a kívánt íz. Végül üssünk fel 4 tojást, szórjunk rá fél mokkáskanál sót, és jól felverve öntsük a lecsóra. Teljes lángon ide–oda tologatva finoman kevergessük, amíg megszilárdul. A lecsó akkor lesz ízletes, ha a ráöntött tojás nem esik szét apró golyókra a magas víztartalom miatt, hanem szálasan kocsonyásodik, mint a tojásrántotta. Amennyiben nincs vastag falú (célszerűen öntöttvas) lábasunk, akkor tegyünk az edény alá lángterelőt, és teljes lángon süssük. Melegen, önálló ételként tálaljuk. Hűtőszekrényben tároljuk. Ha több napra készítünk lecsót, akkor csak a felhasznált mennyiségre üssünk tojást. A nem túl későn konzervált alapanyagból télen is finom lecsót készíthetünk. A tartósított lecsót fedő nélkül kell sütni. A szükséges mennyiség: 1,3 liter. A külföldön élők számára meg kell még említeni, hogy kiváló ízű és állagú lecsót csak fehér húsú magyar paprikából lehet készíteni. A vastag húsú zöld– sárga– és piros színű paprikák alkalmatlanok erre a célra.

Mostanában egyre jobban terjed a hagyományos lecsó különféle zöldségekkel (pl. cukkíni, patisszon, burgonya, morzsolt csemegekukorica) való dúsítása is. Ennek legismertebb formája a Cukkínilecsó, ahol kb. 40 dg meghámozott, kimagvalt és kisebb kockákra vágott cukkínit kevernek a paprika és a paradicsom közé. A cukkínit a főzés elején, az arányosan csökkentett mennyiségű zöldpaprikához kell adni, hogy a fedő alatt keletkező gőzben megpuhuljon. A különleges ízek kedvelői a többi fűszerrel együtt egy kis csokor apróra vágott kaprot, és egy csipetnyi gyümölcscukrot is adhatnak hozzá. Ez a fajta lecsó köretként is alkalmazható. Ebben az esetben nem kell rá tojást ütni, és csak 0,6 dl olajat használjunk hozzá.

Amennyiben nincs otthon tojás, akkor Rizses lecsót is készíthetünk. A sokak által kedvelt rizses lecsó előállítási módja csupán annyiban különbözik a fenti változattól, hogy a szójatepertő hozzáadása után nem tojást, hanem 10 dg Párolt rizst kell belekeverni. Ezután forraljuk fel az egészet, hogy az ízek összeérjenek, és a rizs a lecsó levét felszívja. Most csak 0,8 dl olajat használjunk hozzá. Lecsót szárazgőzben tartósítva télre is eltehetünk. Ennek főleg pörköltek készítésénél vehetjük nagy hasznát.

Receptek kategória: