Szójagombócleves egészségesen recept

file/images/egeszseg/egeszseg.jpg
Recept elkészítése:

Előzőleg készítsünk fél adag Húspótló szójamasszát az I. fejezetben ismertetett módon. Utána 10 dg gombát folyó vízben alaposan megmosva vágjunk fel kisebb darabokra, és 2 evőkanál olajon pirítsuk meg. Közben egy diónyi vöröshagymát aprítsunk fel, és a megpirult gomba közé keverve dinszteljük üvegesre, majd adjuk a ledarált szójamasszához. Ezután tisztítsunk meg és szeleteljünk fel 5 dg sárgarépát, valamint 5 dg fehérrépát, és rakjuk egy zománcozott edénybe. 1 evőkanál olajon dinszteljük pár percig, majd öntsünk rá 1,4 liter vizet, tegyünk bele 1 púpozott mokkáskanál sót, és forraljuk fel. Egy kis csokor petrezselymet mossunk meg, felső leveleit vágjuk le, aprítsuk össze, és rakjuk félre. A maradék részt fehér cérnával összekötözve szintén tegyük a levesbe. Amíg a leves felforr, szórjunk a gombás szójára 1 csipet őrölt borsot, negyed mokkáskanál sót, 1 evőkanál rozslisztet, a felaprózott petrezselyem felét, majd reszeljünk rá 1 gerezd fokhagymát, üssünk rá 1 egész tojást, és adjunk hozzá fél zsemlét is apró darabokra vágva. Az intenzív ízek kedvelői rozsliszt helyett szójaliszttel is végezhetik a stabilizálást. Jól gyúrjuk össze a masszát, majd vizes kézzel formáljunk belőle 8 db gombócot, és helyezzük az időközben felforrt levesbe. Főzzük kb. 20 percig, amíg a répák megpuhulnak. Nyáron 1 zöldpaprikát és 1 kisebb paradicsomot is rakjunk bele.

Ha kész, a petrezselyemcsomót valamint a paprikát és a paradicsomot szedjük ki egy tányérra, és mielőtt kidobnánk, a levét kanállal nyomkodjuk a levesbe. Télen kevés paprikakrémmel és paradicsompürével ízesíthetjük. Végül 1 evőkanál liszthez adjunk annyi olajat, amennyit felvesz, és élénk tűzön habzásig hevítve készítsünk belőle rántást. Tegyük bele a felaprózott petrezselyem másik felét, és ha már jól átsült, vegyük le a tűzről, majd szórjunk rá fél mokkáskanál fűszerpaprikát. Hagyjuk langyosra hűlni, majd állandó kevergetés mellett engedjük fel annyi vízzel, hogy tejszín sűrűségű legyen. Öntsük a rántást az óvatosan kevert levesbe, és forraljuk még kb. 5 percig, hogy besűrűsödjön. Melegen tálaljuk. Hűtőszekrényben tároljuk. A többi húspótló szójamasszát tartalmazó ételhez hasonlóan ezt is érdemes előző nap elkészíteni, mert 1 napi érlelés után a legfinomabb.

Hús nélkül is készíthetünk a valódi húsleveshez megtévesztésig hasonló színű, és ízű levest a következő módon.

Receptek kategória: