Stíriai metélt egészségesen recept

Stíriai metélt egészségesen recept

Először vajjal kenjünk ki és zsemlemorzsával hintsünk meg egy kisebb méretű zománcozott tepsit, majd krumplinyomón vagy egy normál méretű, tárcsával ellátott húsdarálón törjünk át 0,5 kg tehéntúrót. Adjunk hozzá 12 dg lisztet, 2 tojássárgáját, 1 dg (1 evőkanál) barna cukrot, negyed mokkáskanál sót, és gyúrjuk össze. Túl sokáig ne dagasszuk, mert kilágyul. Ha nedves volt a túró és nagyon ragad a tészta, akkor tegyünk hozzá még egy kis lisztet. Az átlagosnál szárazabb túró esetén kevés tejföllel lágyíthatjuk. Vékony falú edényben rakjunk a tűzhelyre 4 liter vizet, majd a gyorsan összedolgozott tésztát alaposan belisztezett deszkán, a tetejét is meglisztezve, nyújtsuk ki kb. 1 cm vastagra. Ezután vágjuk 3–4 cm széles csíkokra, és daraboljuk kisujjnyi szeletekre. Amikor a víz lobogva forr, dobjunk bele 1 kávéskanál sót, és főzzük ki a vastagra metélt tésztát. Miután elkezd feljönni a víz felszínére, óvatosan keverjük át, hátha valamelyik leragadt az edény aljára. Max. 10 percig főzzük, amíg teljes keresztmetszetében megpuhul. Erről úgy győződhetünk meg a legbiztosabban, hogy kettévágunk egyet, és megkóstoljuk. Ha belül is átfőtt, tésztaszűrő kanállal szedjük ki, jól csepegtessük le, és hagyjuk hűlni. Ezalatt 8 dg szobahőmérsékletű vajat keverjünk habosra 8 dg szőlőcukorral, 1 dg vanillincukorral, 1 tojássárgájával és egy citrom reszelt héjával, majd dolgozzunk bele 2 dl tejfölt, valamint 4 dg megmosott mazsolát. A visszamaradt tojásfehérjét verjünk kemény habbá, és forgassuk bele a pépbe. Végül az édes masszát óvatosan keverjük a kifőtt tésztához, és az egészet egyenletesen terítsük szét a kikent tepsiben. Előmelegített sütőbe helyezve, mérsékelt tűzön süssük kb. 50 percig, amíg a teteje világospirosra pirul. Melegen tálaljuk. Hűtőszekrényben tároljuk. Másnap kockára vágva grillsütőben vagy mikrohullámú sütőben melegíthetjük fel a legegyszerűbben.

The Mountain - 3D pólók