Rákóczi túrós lepény egészségesen recept

file/images/egeszseg/egeszseg.jpg
Recept elkészítése:

14 dg liszthez adjunk fél mokkáskanál sütőport, és morzsoljuk össze 6 dg hűvös vajjal. Keverjünk hozzá 4 dg barna cukrot, 1 csapott evőkanál tejfölt, és egy csipet sót. Utána verjünk fel 1 tojást, és a felét adjuk a masszához, majd az egészet jól dolgozzuk össze. Ha túl kemény lenne, tegyünk hozzá még egy kis tejfölt. A tészta akkor jó, ha a kézre nem tapad rá, de ne legyen annyira kemény, mint a bejglitészta. A kidolgozást gyorsan végezzük, hogy a kéz melegétől megolvadó vaj ne lágyítsa ki. Összegyúrás után hideg helyen negyedóráig pihentessük. Ez alatt normál, azaz 4 milliméteres lyukátmérőjű tárcsával ellátott húsdarálón hajtsunk át 0,5 kg tehéntúrót, majd keverjük össze 1 egész és a maradék fél tojással, 4 dg mézzel, 4 dg előzőleg megmosott mazsolával, 2 púpozott evőkanál tejföllel, 1 kávéskanál vaníliás pudingporral, valamint 1 citrom reszelt héjával. Utána sodorjuk ki a tésztát akkorára, hogy egy kisebb méretű, magas falú zománcozott tepsibe fektetve a széle kissé visszahajoljon. Mérsékelt tűzön süssük kb. 10 percig, amíg zsemleszínűre pirul. Mialatt a tészta sül, egy csipet só hozzáadásával verjünk fel 4 tojásfehérjét. Kisebb adagokban szórjunk rá 25 dg barna cukrot, és verjük kemény habbá. Végül az alaposan összedolgozott túrómasszát terítsük szét a kisült tésztán, majd egyenletesen kenjük rá a habot, és süssük még kb. fél óráig, amíg a teteje ropogóssá válik. Visszahelyezés után a sütést enyhe tűzön folytassuk, hogy a tojásfehérjehab ne piruljon, hanem csak száradjon. Ha teljesen kihűlt, fűrészfogú késsel vágjuk kisebb kockákra, és a tepsiből óvatosan kiemelve hidegen tálaljuk. Előtte azonban még a tepsiben metéljük le a széleit. Hűtőszekrénybe ne tegyük, mert átgyöngül. Az eredeti Rákóczi túrós lepény egyébként rácsozva készül. Ennél az időigényesebb változatnál kb. fele mennyiségű habot nyomózsákba raknak, és a túró tetejét hosszában majd keresztben vastagon becsíkozzák. Készresütés után a rácsok közeit baracklekvárral ki szokták tölteni. A fenti mennyiségből kb. 24 db sütemény várható.

Receptek kategória: