Káposztasaláta egészségesen recept

Káposztasaláta egészségesen recept

Egy kis fej vöröshagymát vágjunk vékony szeletekre. 4 dl vízhez adjunk 3 evőkanál almaecetet, 2 púpozott kávéskanál szőlőcukrot és 1 kávéskanál sót. A salátalevet öntsük a hagymára, majd 30 dg fehér káposztát gyaluljunk vagy reszeljünk le, és keverjük hozzá. (Ha túl nagy a káposzta, akkor egészben vagy kettévágva gyaluljuk le róla a szükséges mennyiséget, mert leválasztva szétdől.) Végül rakjuk egy fémfedéllel zárható 8 deciliteres befőttes üvegbe, és néhány napig hűtőszekrényben érleljük. Fogyasztás előtt adagoljuk kis lapos tányérokra, csurgassunk rá néhány csepp salátaolajat, majd öntsük rá arányosan elosztva a salátalevet, és őrölt köménnyel megszórva tálaljuk. Intenzívebb lesz az íze, ha fél mokkáskanál köménymagot szárazon pattogásig pirítunk, és kifőzzük. Ha lehűlt, szűrjük le, és ebből a fűszeres teavízből készítsük a salátalevet. Kevésbé jó fogazattal rendelkezők a sót külön keverjék a káposztához, és kb. negyed órai állás után öntsék csak rá a salátalevet. Így nem lesz olyan kemény, ropogós a saláta. Az összetett ízek kedvelőit is kielégítő, különleges zamatot érhetünk el azáltal, hogy a néhány napig érlelt káposztasalátába belekeverünk negyed mokkáskanál sót, 1 gerezd áttört fokhagymát, valamint 3 evőkanál tejfölt. Lehűlés után ugyancsak őrölt köménymaggal megszórva tálaljuk.

The Mountain - 3D pólók