Császármorzsa egészségesen recept

file/images/egeszseg/egeszseg.jpg
Recept elkészítése:

30 dg búzadarát és 2 vékony karikára vágott kiflit áztassunk be 4 dl friss tejbe. Szórjunk rá egy csipet sót, és alaposan keverjük ki, majd hagyjuk állni néhány óráig, hogy a búzadara megdagadjon. Az áztatás időtartamára tegyük a hűtőszekrénybe, nehogy a tej megsavanyodjon. Utána adjunk hozzá 3 tojássárgáját, 4 dg előzőleg megmosott mazsolát, 1 citrom reszelt héját, és főzőkanállal ismét alaposan dolgozzuk ki. Ezt követően 3 tojásfehérjét verjünk fel kemény habbá, és ezt is keverjük bele a pépbe. Egy nagyobb méretű, vastag falú zománcozott lábasban olvasszunk fel 10 dg vajat, és öntsük a masszát a meleg vajra. Állandóan kevergetve, közepes lángon, lángterelő felett süssük, amíg darabos lesz. Ha már tojás nagyságú rögök válnak le róla, fedjük le, hogy a búzadara puhára párolódjon, és időnként átforgatva pirítsuk tovább. Az edény aljáról a legkisebb leégést is fel kell kotorni, különben a massza többi része is hozzáég. Amikor dió nagyságú darabokra esik szét, tegyünk hozzá 3 evőkanál mézet, és süssük bele a morzsába. Végül fedő nélkül kevergetve ízlés szerint szárítsuk ki. Ha nem sütjük elég szárazra, akkor fojtós lesz, fogyasztása nehézzé válik. Amennyiben túlságosan kiszárítottuk, öntsünk bele egy kis tejet, és süssük, amíg ismét lágy, de morzsalékony lesz. A teljes sütési idő min. 1 óra. Melegen, önálló ételként, vaníliarúddal átitatott szőlőcukorral meghintve tálaljuk. Még finomabb lesz, ha baracklekvárt vagy dzsemet is adunk hozzá. Az ínyencek egyébként kevesebb tejet tesznek a búzadarába, és a különbözetet tejföllel pótolják. Így omlósabb, porhanyósabb lesz a császármorzsa. Hűtőszekrényben tároljuk. Frissen és felmelegítve egyaránt ízletes. A grillsütő tálcájába töltve frissíthetjük fel a legegyszerűbben. Ha másnapra készítjük, ne süssük teljesen készre, mert tárolás közben kiszárad. Aki ropogósra pirítva kedveli, az a borsó nagyságú darabokra szétesett császármorzsához keverje hozzá a mézet, és egy kisebb méretű zománcozott tepsibe simítva, közepes tűzön süsse kb. 20 percig, amíg világospirosra pirul. Ha az alja jobban sülne, mint a teteje 10 perc után át kell keverni, nehogy leégjen.

Receptek kategória: