Sült csirkemell spárgával recept

Sült csirkemell spárgával recept

Hozzávalók 4 személyre:
4 kisebb csirkemell,
2-3 evőkanál olívaolaj,
50 dkg spárga,
1 citrom leve és reszelt héja,
5-6 dkg főtt, füstölt sonka,
néhány olajbogyó,
5-6 dkg reszelt parmezán sajt,
1 gerezd fokhagyma,
néhány szál bazsalikom,
só, őrölt fehér bors,
citromlé,
4 salátalevél.

Elkészítés:

A citrom héját lereszeljük, s félretesszük, a levét kicsavarjuk, elkeverjük az olívaolajjal. A megmosott csirkemelleket ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, s a tepsiben egymás mellé elrendezve, citromlével kevert olajjal alaposan meglocsoljuk, és előmelegített sütőben körülbelül egy óra alatt megsütjük, közben is locsolgatva, hogy ne száradjon ki. Közben a megtisztított zöld spárgát vagy halványított spárgát vékonyan meghámozzuk, s kevés olajon, kis vízzel, sóval és cukorral - feldarabolva vagy egészben - fedő alatt megpároljuk. Hozzákeverjük a metéltre vágott sonkát, az olajbogyókat, a reszelt sajtot, ízlés szerint még egy kis őrölt borssal és citromlével ízesítjük. Forrón adjuk a sült csirke mellé. A húsokra egy-egy salátalevelet helyezünk, amelyeket előzőleg a reszelt citromhéj, finomra vágott bazsalikom, olaj és néhány csepp citromlé keverékében meghempergettünk.

Kiemelt partnerünk