Brokkolis rétes recept

Recept elkészítése:

Brokkolis rétes recept

Hozzávalók:
1 csomag réteslap,
80 dkg mirelit brokkoli,
2 tojás,
4 dkg vaj,
2 csapott evőkanálnyi liszt,
3 dl tej,
2 evőkanál zsemlemorzsa,
fél dl olaj,
2 gerezd fokhagyma,
1 mokkáskanál törött fekete bors,
1 teáskanál só.

Elkészítés:

      A brokkolit szűrőbe rakom és hagyom, hogy felengedjen. A vajat habzásig hevítem a liszttel, majd ráöntöm a tejet, és folytonosan kevergetve sűrűre főzöm. Sóval, borssal és a zúzott fokhagymával ízesítem. Ha már nem forró, összekeverem a nyers, felveretlen tojással. A masszába forgatom a felengedett, kis darabokra vágott brokkolit. A réteslapokat egy nedves, tiszta konyharuhán szétszedem. Attól függően, hogy négy avagy hat lapból áll a csomag, kettőt (a közöket olajjal megkenve) egymásra rakok. A zsemlemorzsa felével behintem az olajozott réteslapot, és egy csíkban, a szélére kenem a fele tölteléket. Szorosan felcsavarom, két végét kissé összenyomom, majd a rétesrúd tetejét is megolajozom. A másik rétesrúdat pontosan ugyanígy elkészítem. Mindkettőt óvatosan a sütőlemezre rakom, és az előmelegített forró sütőben szép pirosra megsütöm. Még forrón felszeletelem és melegen vagy hidegen tálalom. Barna sör mellé különösen finom.

vissza a főoldalra

Receptek kategória: