Birsalmasajt 12. recept

Recept elkészítése:

Birsalmasajt 12. recept

Hozzávalók:
1 kg birsalma (birskörte),
1 citrom,
10 dkg durvára vágott dióbél,
a birsalmapép kilogrammjához: 60 dkg kristálycukor.

Elkészítés:

      A birsalmát alaposan megmossuk, bolyhait ledörzsöljük, és leöblítjük. Nem hámozzuk meg, hanem negyedekbe vágjuk, és csumájával együtt annyi vízbe tesszük, amennyi ellepi. Puhára főzzük, majd leszűrjük, és a gyümölcsöt szitán áttörjük. 1 dl birsalmalével és a cukorral sűrű szirupot készítünk. Ha a cukor feloldódott, a citromlevet is belecsavarjuk. Folytonos keverés közben hozzáadjuk a sűrű birsalmapépet, majd addig főzzük, amíg a próbaképpen tányérra cseppentett gyümölcs össze nem áll, illetve már nem folyik szét. Ekkor belekeverjük a vágott dióbelet. Apró formákat vékonyan bekenünk tiszta étolajjal, és beleöntjük a birsalmasajtmasszát. Két napig hagyjuk a formában (ha nagy formát használunk, akkor három napig), majd tiszta deszkára (amit még nem használtunk hagymás ételhez) borítjuk. Selyempapírral letakarva két hétig szikkasztjuk, naponta megforgatjuk, hogy egyenletesen száradjon. Csak akkor csomagoljuk fóliába, amikor a külseje már teljesen kiszáradt.
Megjegyzés: Korlátlan ideig eltartható finomság, amely sokféle édesség díszítője, alkotója.

vissza a főoldalra

Receptek kategória: