Kubai hústekercs recept

Recept elkészítése:

Kubai hústekercs recept

Hozzávalók:
70 dkg comb,
2 banán (akkor lesz finom igazán, ha a banán még éretlen, mert a banánkarikák nem kenődnek szét),
1 dl tejszín,
2 evőkanál liszt,
1 teáskanál ételízesítő (vagy 1 evőkanál szójaszósz),
3 evőkanál olaj,
késhegynyi őrölt gyömbér,
késhegynyi őrölt szegfűbors,
törött fehér bors, só.

Elkészítés:

A húst megmossuk, leszárítjuk, majd nagyon éles késsel hajszálvékony, nagy szeletekre vágjuk. Három szeletet félig egymásra terítünk úgy, hogy egy-egy nagy lapot kapjunk. Ezt a húslapot megsózzuk, meghintjük a fűszerekkel, majd a lehámozott és karikákra vágott banán egynegyed részét rátesszük. A húslapot nagyon szorosan összecsavarjuk, hústűvel megtűzzük, majd lisztben hempergetve forró olajon hirtelen lepirítjuk minden oldalát. (4 hústekercset készítünk.) Ráöntjük az ételízesítővel elkevert 1,5 dl vizet, és fedő alatt puhára pároljuk. Időnként megforgatjuk, hogy minden oldala egyenletesen sülhessen. Az elfőtt levet kevés vízzel pótoljuk. Ha a hús már puha, zsírjára sütjük, leöntjük a tejszínnel, majd ezzel is átforrósítva, párolt gyümölccsel (pl. almával, őszibarackkal stb.) kínáljuk. Aki idegenkedik a gyümölcsös körettől, az, burgonyapürét adjon mellé.

vissza a főoldalra

Receptek kategória: