Sólet füstölt tarjával recept

files/images/bab/bab.jpg
Hozzávalók

60-70 dkg nyers füstölt tarja,
40 dkg nagy szemű bab,
1 fej vöröshagyma,
10 dkg zsír (legjobb a libazsír),
4 tojás,
1 teáskanál pirospaprika,
1 gerezd fokhagyma,
törött fekete bors,
10 dkg árpagyöngy.

Recept elkészítése:

A sóletet a legjobb előzőleg beáztatott cserépedényben készíteni. A szintén előre beáztatott babot és árpagyöngyöt levétől leszűrjük, hozzáadjuk a megtisztított és nagyon apróra vagdalt vöröshagymát, szétzúzott fokhagymát, és beleöntjük a cseréptálba. A babban kis fészket mélyítünk, és belefektetjük az előző nap hideg vízbe áztatott füstölt húst. Köré rakjuk az alaposan megmosott héjas, nyers tojásokat. Meghintjük pirospaprikával és borssal, ráöntjük a felolvasztott zsírt, és annyi vizet, hogy az egészet ellepje. A cseréptálat lefedjük, és hideg sütőbe téve, 15 percig takaréklángon, további 20 percig valamivel erősebb lángon, majd 3 órán keresztül közepes lángon sütjük. Ezután a sütőből kivesszük, villával óvatosan felkeverjük, a füstölt húst pedig kivéve belőle, felszeleteljük. A tojásokat meghámozzuk és félbevágjuk. Tálaláskor a sonkaszeleteket és a tojást a bab tetejére helyezzük. (Ha nem cserépedényben készítjük, akkor lehetőleg vastag falú fazékba tegyük a hozzávalókat. Ilyenkor a sütőt elő lehet melegíteni, és a babon lévő víz kétujjnyival több legyen, mint amennyi ellepi. A fazék fedőjét alufóliával takarjuk le, hogy semmi illat, íz el ne illanhasson a fazékból.)

Elkészítés ideje: 20 perc, sütés nélkül

Receptek kategória: